Először testápolókon olvastam azt, hogy "zabtejjel". Micsoda állati marhaság, gondoltam. Ha már a liposzómát nem érti senki, akkor most jön a zabtej, mert annak mind a két része érthető, és majd elhisszük, hogy attól úgy fogunk kinézni, mint egy mittudománmi. Mint egy tyuhaj. De talán annál egy kicsit kevésbé.
Az élő ételeket fogyasztók általában nagyon szeretik az úgynevezett magtejeket. Ezt úgy csinálják, hogy a magokat áztatják (a mag hogyantjától és mikéntjétől függően) valameddig. Aztán leöntik róla az áztató vizet, megmossák és turmixgépbe teszik. Felöntik annyi tisztított vízzel, amennyiven épppen kedvük szottyan. Ha erősebb, karakteresebb "tejet" szeretnének, akkor értelemszerűen kevesebbel, ha hígabbat, akkor többel. És bekapcsolják a turmixot...
Addig kell trutymákoltatni a gépben a cuccot, amíg nagyjából egyenletes konzisztenciájú lét nem kapunk. Utána jön a kéjmámor: egy gézzsákba kell önteni az etwast, és kinyomkodni. Na amit kinyomkodtál, az a zab/mandula/napraforgómag tej.
Ezzel aztán leöntheted a reggeli müzlidet, meg kortyolgathatod is, ha kedved szottyan. Én a zabocskámat a Múzeum körúti bioboltban vettem (itt nagy zsákokból Te magad szedhetsz). Aztán két napig áztattam hűvös helyen, de nem a fridzsiderben. Aztán jött a gézzsákos nyomirgálás, ami a készítés csúcspontja...
A gézzsákról a nagymamám jut eszembe... Ő a málnaszörpöt csinálta így. A málnaszemeket gézzsákban kinyomkodta, amíg már csak a magok maradtak belül, a lé és a gyümölcshús pedig a kis kék edényben volt. Utána ebbe kevert nagyon sok cukrot (nem egészséges! :-). És után jött a lényeg: a keverés. Merthogy nem volt benne tartósítószer, ezért a rengeteg cukorral kellett kevergetni - úgy emlékszem - 24 órát. Nem egy ültő helyben, hanem mindig fel kellett írni, hogy kevertem 30 percet, tehát 24 óra mínusz 30 perc. Nem egy pihentető darab. De lett belőle olyan málnaszörp, amiben csak természetes anyagok voltak (na jó, a répacukornak most az egyszer megbocsátunk), és olyan csudafinom volt, hogy csak na.
