Isteni finomság, lehet mártogatónak használni, élő kenyérre kenni (erről majd írok később), vagy csak úgy kanalazgatni magában.
Szükségeltetik hozzá egy szép, érett avocado. A szupermarketben kapható, kőkemény, haragoszöld mini-ágyúgolyó nem jó. Akkor érett, ha egy egészen picikét puha.
Eszközöljünk egy metszést körbe a gyümölcsön. Ha az így kapott két felet egymással ellentétes irányba megcsavarjuk, az avocado könnyen kettéválik, és a magot is ki tudjuk szedni belőle. (Ha a magot elültetjük, hamarosan aranyos avocado-palántánk lesz! Mi is nevelgettünk néhányat, de nem voltunk annyira türelmesek, hogy kivárjuk, amíg gyümölcsöt hoz. Mindenesetre szobanövénynek is nagyon kedves.)
A héjból kaparjuk ki a gyümölcs húsát. Ehhez használhatunk mezei kiskanalat, de perszó jó az überdizájnos dinnye-kaparóka is.
A gyümölcshúst törjük össze villával. Keverjünk hozzá ízlés szerint olivaolajat (érdemes az extra szűzet választani, mert azt olyan eljárással nyerik, aminek során a legtöbb tápanyag az olajban marad), fokhagymát, paradicsomot, chili paprikát, egy citrom vagy lime levét.
Ha nagyon krémes és homogén állagúra szeretnénk, akkor turmixoljunk rajta egyet.
Lehet mártogatni pitával (ami nem élő élet!), zöldségekkel. Irtózatosan finom.